Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma közleménye - megvannak az ötödik évad támogatott zenekarai

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma október 17-ei ülésén döntött az ötödik évadban, az Induló Előadói Alprogramban támogatandó formációkról. A 309 pályázó közül idén is 20 zenekar került a támogatottak közé, akikhez huszonegyedikként csatlakozik az Öröm a Zene országos tehetségkutató döntőjének nyertese.

A 2014-ben indult Hangfoglaló – korábban Cseh Tamás – Program ötödik alkalommal hirdette meg az induló előadóknak szóló pályázatát. A felhívásra elsősorban olyan, már nem teljesen kezdő formációk jelentkezését várta, amelyek országosan még kevésbé ismertek, nincs rendszeres rádiós megjelenésük, nem rendelkeznek kiadói szerződéssel, és legfeljebb egy lemezük jelent meg. A 2018. augusztus 6-ai határidőig 309 pályázat érkezett az NKA-hoz.

A Kollégium a korábbi évek gyakorlatát folytatva, több lépcsőben, szakértők bevonásával választotta ki maximum a 2 millió forinttal támogatandó zenekarokat és énekeseket. Első körben a Kollégium tagjai hallgatták végig a pályázatokhoz csatolt hanganyagokat, és ez alapján 78 formáció élőben történő meghallgatásáról döntöttek. Ezek a zenekarok és énekesek október 12-15. között, az A38 hajó színpadán, tizenöt szakmabeli előtt mutathatták meg tudásukat. A felkért zsűri több szempont alapján, négy különböző listát összeállítva tett javaslatot a Kollégiumnak a támogatottakra.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma október 17-ei ülésén a zsűri 11 pályázót tartalmazó úgynevezett A listáját teljes egészében elfogadta, míg a 9 formációt felsoroló B listát a műfaji sokszínűség érdekében, saját tapasztalati alapján, négy helyen megváltoztatta. Így a Hangfoglaló Program ötödik évadában az Induló Előadói Alprogram támogatottjai lesznek: Antal Gábor Trió, Árnyéknyúl, BepHopSlammers, Carson Coma, Dánielfy Gergő, Darjeeling, DLRM, Haraszti Ádám Porject, Kassandra, Madrapur, Marbel Mist, Néhai Bárány, Ohnody, Plastic Ocean, Ruby Harlem, Slow Village, Terra Profonda, The Pontiac, The Sharon’s, Tibes.

A Kollégium döntött arról is, hogy a Budapest Music Expón rendezett Öröm a Zene megyei tehetségkutató sorozat országos döntőjét megnyerő Fangler’s zenekart egyedi pályázat útján ugyanolyan összeggel és ugyanolyan feltételek mellett kívánja támogatni, mint az Induló Előadói Alprogram többi húsz nyertesét.

Impresszum | Honlaptérkép | Munkatársak | Adatvédelmi tájékoztató | Technikai ajánlás | GYIK | English | RSS