Pályázati felhívás kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására professzionális TÁNCMŰVÉSZETI előadó-művészeti szervezetek részére

A pályázat kiírója (támogató): Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

A pályázat kezelője: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága (a továbbiakban: EMET NKAI)

A pályázat benyújtásának feltétele: a pályázó az NKA portálján érvényes regisztrációval rendelkezik.

A pályázat célja

Az EMMI az előadó-művészeti szervezetek támogatásának részletes szabályairól szóló 428/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet 22. §-a e) g) pontja alapján nyílt pályázatot hirdet kiemelt művészeti célok megvalósításának támogatására, előadó-művészeti szervezetek számára, mely az Európai Bizottság SA. 34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozatnak megfelelő kulturális célú támogatás.

A pályázat keretösszege, pénzügyi forrása

A pályázati keretösszeg a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény alapján 42 000 000 Ft. A pályázat keretösszege az EMMI 2018. évi költségvetésében a 20/13/5 Az előadó-művészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok (működési és művészeti pályázatok) elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzaton rendelkezésre áll.

A támogatás formája:

vissza nem térítendő támogatás.

A megítélt támogatás intenzitása legfeljebb 100 % lehet.

A pályázók köre: 01-02-03-as altémában professzionális, létesítő okiratukban főtevékenységük szerint táncművészeti előadó-művészeti szervezetek. A 03-as altémánál színházi előadó-művészeti, és táncművészeti érdekképviseleti szervezetek is.

Nem nyújtható be pályázat azokhoz a szakmai programokhoz, amelyekhez a pályázó az EMMI által meghirdetett 2017. évi kiemelt művészeti célú, illetve a 2017-2018. évadban megvalósuló hiánypótló színházművészeti és táncművészeti programok meghívásos pályázaton támogatást nyert. Továbbá azon szakmai programokhoz, amely részben vagy egészben az EMMI 2017. évi határon túli előadó-művészeti szervezetek számára meghirdetett pályázatán támogatást nyert.

Nem folyósítható támogatás annak a nyertes pályázónak, amely a korábbi év(ek)ben az EMMI illetve jogelődjei és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) illetve az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Igazgatósága (továbbiakban EMET NKAI) által nyújtott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget, illetve az elszámolást a támogató/pályázat kezelője egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el.

A megvalósítás időszaka: 2018. május 16. – 2019. június 30.

A felhasználás (a megvalósult tevékenységéhez kapcsolódó, a támogatás terhére elszámolható költségek teljesítésének) időszaka: 2018. május 16 – 2019. június 30.

A megvalósítási és felhasználási határidő módosítására nincs lehetőség.

A pályázat benyújtásának határideje

A pályázatok benyújtásának határideje a pályázati kiírás megjelenésétől - az EMET-NKAI portálján – számított 30 naptári nap, jelen pályázati felhívás esetén 2018. július 2.

Nevezési díj, saját forrás

A pályázat benyújtásához nevezési díjat nem kell fizetni.

A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni.

Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet csatolni, azt a mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges.

Felhívjuk figyelmét, hogy bármelyik altémára nyújtja be a pályázatát, kötelező feltölteni egy 30 napon belüli pénzintézeti igazolást a számlavezetésről.

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:

Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB

Az EMET NKAI az általa „feltételesen érvénytelen” minősítéssel ellátott pályázatokat, illetve a hiánypótlási felhívást követően is hiányos vagy hibás pályázatokat tájékoztatással küldi meg az érintett szakmai kuratóriumnak.

A pályázat elbírálásának határideje

Az emberi erőforrások minisztere nevében eljárva a kultúráért felelős államtitkár, mint döntéshozó a pályázatok benyújtási határidejét követően, az Ávr. 66. § 14. pontja alapján legkésőbb 65 napon belül hozza meg döntését.

A pályázat formai és tartalmi elbírálásának módja

  1. A pályázat befogadása

A pályázat befogadásáról az EMET NKAI, legfeljebb a pályázat benyújtását követő hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésére vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot. A pályázat befogadása során az EMET NKAI vizsgálja, hogy

  • a pályázó a pályázói körbe tartozik-e;
  • ha bármely olyan mellékletet nem csatolt, amely nem hiánypótolható és/vagy üres dokumentumot csatolt fel a pályázathoz.

  1. A hiánypótlás

Ha a befogadott pályázatot a pályázó hibásan, hiányosan nyújtotta be, az EMET NKAI – a hibák, hiányosságok megjelölése mellett – egyetlen alkalommal felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására/hiánypótlására egyetlen alkalommal, a megadott határidőig van lehetőség.

A hiánypótlásról a pályázó az Effector online felületen, az alábbi elérési útvonalon hivatalos felszólító levelet kap: NKA felhasználói fiók/Pályázatok/Benyújtott pályázatok/adott pályázat/Pályázati dokumentumok – Pályázati hiánypótlás levél.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél tartalmazza a hibák, hiányosságok megjelölését, a javítás módját, a hiánypótlás határidejét.

A hiánypótlásról szóló felszólító levél felhasználói fiókba való kiküldésének tényéről a pályázó e-mailben automatikus rendszerüzenetet kap, ezért a pályázónak a regisztráció során valós e-mail címet kell megadnia, amit naponta ellenőriz.

A határidő lejártával nincs mód a hiánypótlás teljesítésére.

A benyújtott pályázat / hiánypótlás hiányos vagy hibás, ha

  • bármely kötelezően benyújtandó dokumentum vagy annak egy része hiányzik a benyújtott pályázatból / hiánypótlásból;
  • hiányzik vagy nem teljes vagy nem megfelelő a cégszerű aláírás a kötelezően benyújtandó dokumentumokon
  • hibásan vagy nem megfelelően van kitöltve a költségkalkuláció.

Az EMET NKAI az általa elutasított (be nem fogadott) pályázatokat, illetve a hiányosan vagy hibásan benyújtott hiánypótlást tartalmazó pályázatokat tájékoztatással küldi meg az szakmai kuratóriumnak.

A pályázatok bírálatára vonatkozó eljárás

A beérkezett pályázatokról szóló döntései megalapozásához a kultúráért felelős miniszter nevében eljárva a kultúráért felelős államtitkár (döntéshozó) az érintett előadó-művészeti bizottság javaslata figyelembevételével szakmai kuratóriumokat kér fel.

A döntésekre a szakmai kuratóriumok előterjesztése alapján az érintett előadó-művészeti bizottságok tesznek javaslatot.

A szakmai kuratóriumok a pályázatokat a kuratórium munkájára vonatkozó Működési szabályzat szerint és saját szakmai tapasztalata, szakmai tanácsadók beszámolói, személyes konzultációk, videó dokumentációk és a benyújtott pályázatban szereplő információk alapján bírálja el.

A szakmai kuratóriumok döntési javaslatot tesznek az EMET NKAI FKPO által tájékoztatással megküldött, hiányosan vagy hibásan benyújtott hiánypótlást tartalmazó pályázat elutasításáról és a szakmailag érvénytelen pályázatról. Az elutasított és szakmailag érvénytelennek minősített pályázatot a kuratóriumok nem értékelik, és nem pontozzák.

A szakmai kuratórium a bírálat során vizsgálja a költségkalkulációban igényelt jogcímek szakmai megalapozottságát is.

A szakmai kuratórium döntési előterjesztését pontozásos értékelés alapján határozza meg. A kuratóriumi ülésen a szakmai vita alapját – a szakmai kuratórium tagjai által pályázatonként kitöltött értékelőlapok összesítését követően kialakult – rangsor képezi. A szakmai kuratórium az ülésen szavazással dönt a támogathatósághoz szükséges, minimálisan elérendő pontszámról, a végleges rangsorról és összpontszámokról, valamint a pályázatokra vonatkozó konkrét támogatási összeg-javaslatról.

A szakmai kuratórium a döntési előterjesztést indokolással látja el.

A szakmai kuratórium a pályázaton forráshiány miatt nem támogatott, de szakmailag megfelelő (a támogathatósághoz szükséges, minimálisan elérendő pontszámot teljesítő) pályázatok támogatási összeg-javaslatát, az összpontszámok alapján kialakult sorrendjét – altémánként – is meghatározhatja.

A pályázat bírálata során a szakmai kuratóriumok az alábbi szempontokat veszik figyelembe

  1. a program szakmai minősége és értéke
  2. a szakmai program megvalósíthatósága
  3. a szakmai program és igényelt összeg realitása, összhangja
  4. a program várható hatása
  5. a költségvetés realitása

Közzététel

A pályázat kiírója a döntést követően a www.nka.hu, a www.emet.hu és a www.kormany.hu oldalon nyilvánosságra hozza

  1. a nyertes pályázók nevét, székhelyét
  2. a támogatás célját
  3. az elért összpontszámot
  4. a támogathatósághoz szükséges, minimálisan elérendő pontszámot
  5. a megítélt támogatási összeget
  6. a forráshiány miatt elutasított pályázók megjelölését, sorrendjét, a jogszabályban rögzített szabályok szerint esetlegesen adható támogatási összegét
  7. indokolást

Értesítés

A pályázót a támogatási döntés meghozatalát követő tizenöt napon belül az EMET NKAI írásban értesíti az eredményről.

Jogorvoslat

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 102/D. § (1)-(3) bekezdése alapján az államháztartáson kívüli igénylő/kedvezményezett az EMET NKAI-nál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. Nem nyújtható be kifogás az olyan döntés, intézkedés ellen, amellyel szemben jogorvoslatnak van helye, vagy amely a támogatás igénylőjére, illetve a kedvezményezettre vonatkozó jogot, kötelezettséget közvetlenül nem állapít meg. A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül, írásban van lehetőség. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.

A kifogás tartalmára és a kifogással kapcsolatos eljárásra vonatkozó szabályokat az Ávr. 102/D. § (4)- (8) bekezdései tartalmazzák.

Szerződéskötés

A támogatási szerződés (szerződés) megkötésének feltétele, hogy a nyertes pályázó a szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A pályázati adatlap tartalmazza azokat a nyilatkozatokat, amelyeket az Ávr. 75. §-a a szerződés megkötéséhez kötelezően előír. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető szerződés.

A támogatás folyósítása

A támogatás folyósítására egy összegben kerül sor támogatási előleg címén, vagy az elszámolás elfogadását követően, legkésőbb 2019. június 30-ig.

A támogatás folyósítására a szerződés mindkét fél általi aláírását követően, a szerződésben meghatározott időpontban és feltételek szerint kerül sor.

A szerződéskötés időpontjában

  • folyamatban lévő vagy megvalósítás előtt álló programok esetén a támogatás, támogatási előlegként folyósítandó;
  • már megvalósult programok esetén a támogatás a benyújtott szakmai beszámoló az EMMI Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztálya, illetve a pénzügyi elszámolás az EMET NKAI FKPO általi elfogadását követően folyósítandó.

A támogatás elszámolása és ellenőrzése

A kedvezményezett az elnyert támogatást csak a támogatási szerződésben rögzített célra fordíthatja, és köteles a támogatás felhasználásáról a szerződés és a gazdálkodására vonatkozó előírások szerint számot adni.

A szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás hiánypótlására egyetlen alkalommal van lehetőség.

A szakmai beszámolóban ismertetni kell a támogatás felhasználásnak, valamint a támogatott tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásait és tapasztalatait, ki kell térni a megvalósulás körülményeire, valamint elemezni kell a megvalósítás szakmai eredményességét és hozadékát, konkrét eredményeit (eredménytelenség esetén annak okait).

Be kell számolni a lejátszott előadások számáról, előadásonkénti nézőszámáról, az előadások helyszíneiről, a részletes szereposztásról, illetve a megjelent sajtóanyagok, promóciók linkjét/linkjeit meg kell jelölni a beszámolóban.

A pénzügyi elszámolásnak tartalmazni kell a támogatási szerződésben rögzített költségkalkuláció alapján benyújtott:

  1. a kedvezményezett nevére szóló, eredeti dokumentumon érvénytelenített bizonylatokról készített hitelesített másolatokat (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatokról (pénztárbizonylat, ennek hiányában pénztárfőkönyv/pénztárnapló másolata, banki terhelési értesítő, szerződés, teljesítésigazolás stb.).
  2.  a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a kedvezményezett az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.
  3. a megbízási díjak, tiszteletdíjak, számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek másolatát, értékhatártól függetlenül.

Produkciós kiadások elszámolásánál (tiszteletdíj stb.) az eredeti számlára az előadás címének rögzítése kötelező.

Idegen nyelven kiállított bizonylatok, szerződések esetén a tartalom fordítása szükséges.

Nem magyarországi fizetőeszközben történő pénzügyi elszámolás esetén az „Elszámoló lap”-on a számla tárgyát magyar nyelven is, továbbá a számla összegét a számla teljesítése napján érvényes MNB középárfolyamon forintra átszámítva is fel kell tüntetni.

A fent említett eredeti számlák, okiratok szükség esetén bekérhetők, vagy a helyszínen ellenőrizhetők.

Nem számolható el

  1. a pályázati céllal össze nem függő kiadások,
  2. más pályázati forrásból finanszírozott kiadások,
  3. az előadó-művészeti szervezet – amennyiben az előadó-művészeti tevékenységen, mint alap/fő tevékenységen kívül más tevékenységet is folytat – központi irányítása általános költségeinek a számviteli politikában meghatározott módon arányosított, nem előadó-művészeti tevékenységre jutó hányada,
  4. a nem előadó-művészeti tevékenységek közvetlen kiadásai,
  5. ingatlanon végzett felújítás, beruházás költségei, ingatlanon elszámolt értékcsökkenés,
  6. visszaigényelhető vagy nem a kedvezményezettet terhelő adók,
  7. társasági adó, helyi adó, idegenforgalmi adó, vámköltség, illeték, különadó stb.,
  8. bírság, kötbér, perköltség, hatósági díj,
  9. banki kezelési költségek, banki műveletek költsége, kamattartozás kiegyenlítése, hitel, egyéb pénzügyi műveletek költségei,
  10. árfolyamveszteségek, árfolyamkockázat-biztosítással kapcsolatban felmerült költségek,
  11. társasági részesedések (üzletrész, részvény) vásárlásával összefüggő költségek,
  12. föld-, telek-, ingatlanvásárlás költségei,
  13. természetbeni hozzájárulások (ideértve a reprezentáció költségeit is),
  14. rendezvény-, utazásszervezés költsége.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást nyújt

szakmai kérdésekben az EMMI Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályán:

  • Illés Eszter zeneművészeti szakreferens a (00-36-1) 896-71-85 telefonszámon;

a pályázati adatlap és a költségkalkuláció kitöltésével kapcsolatban az EMET NKAI-nál

A pályázattal kapcsolatos további fontos információk a Pályázati tájékoztatóban olvashatóak (www.nka.hu – EMMI Fejezeti kezelésű pályáztatás – Pályázati tájékoztató menüpont alatt).

Felhívjuk továbbá pályázóink figyelmét, hogy az Ávr. több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét, így többek között:

                a 66.§ (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségükre.

                a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:

a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati kiírásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.

                A 84 § (2) bekezdés részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait.

                a 88. § (3) bekezdése szerint fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha a támogatási szerződés megkötését követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.

                a 90. § (1) bekezdése az esetleges köztartozás fennállásával kapcsolatos szabályokat tartalmazza.

                a 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.

                a 94. § (2) bekezdése szerint a beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az EMET-NKAI írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra, ha jogszabály, pályázati kiírás vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.

                a 95. § (1) bekezdés alapján a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.

                a 97. § (4) bekezdés alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek.

Az egyes altémákhoz tartozó részletes kritériumok és információk

Hazai professzionális táncművészeti szervezetek támogatása

Támogatásra fordítható keretösszeg: 42 000 000 Ft.

A pályázatok bírálatában részt vevő szakmai kuratórium tagjai az 01-02-03. altémában:

Kovács Gerzson Péter, Fodor Zoltán, Szögi Csaba

01. altéma:

Országos forgalmazás

A pályázók köre: saját produkciójukat előadó, magyarországi székhellyel rendelkező professzionális táncművészeti előadó-művészeti szervezetek, mint meghívott felek.

Nem nyújthat be pályázatot a produkciót meghívó fél, továbbá olyan szervezet, amely a kiemelt színházi - belföldi forgalmazás témában is pályázik.

A pályázat célja: magyarországi székhellyel rendelkező professzionális táncművészeti előadó-művészeti szervezetek kiemelkedő színvonalú, saját produkciói országos forgalmazásának támogatása.

Országos forgalmazás alatt kizárólag a pályázó táncművészeti szervezet székhely szerinti településén (a település közigazgatási határain) kívül megtartott/megtartandó eladása értendő.

Saját produkciónak tekintendő az az alkotás, amelynek az előadásához szükséges szerzői jogokkal a táncművészeti szervezet rendelkezik, és a produkció előadása a táncművészeti szervezettel szerződéses kapcsolatban álló alkotó- és előadó-művészek művészi tevékenységével jön létre.

Igényelhető költségjogcímek:

  1. művészek tiszteletdíja és annak járulékai vagy számlás kifizetése
  2. szerzői jogdíj (mértéke az igényelt/elnyert támogatás maximum 10 %-a lehet).
  3. a produkció előadásához szükséges technikai eszköz bérleti díja
  4. szállítás költsége, (csak a pályázatban/szerződésben nevesített előadás/ok szállítási költsége számolható el)
  5. utazási költség (csak belföldi utazási költség, illetve csak a pályázatban/szerződésben nevesített előadás/ok utazási költsége számolható el)
  6. szállásköltség (idegenforgalmi adó nem!)

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. Szakmai beszámoló az előző évi tevékenységről (maximum 5 oldal terjedelemben)
  2. Tájékoztató anyag az utaztatni kívánt produkcióról (elsősorban a meghívó és meghívott fél együttműködésének és a produkció bemutatásának célja, koncepciója, a bemutató helyszíne és időpontja, tervezett előadásszám és nézőszám, korábban létrejött előadás esetén az internetre feltöltött előadás linkje;
  3. A fogadó fél meghívó nyilatkozata (vagy a felek között megkötött szerződés);
  4. Szereposztás, az alkotók (rendező, tervezők, koreográfus, zeneszerző stb.) névsora;
  5. Szinopszis

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentum hiánypótlására nincs lehetőség:

  • Szakmai beszámoló az előző évi tevékenységről.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI FKPO nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a fent megnevezett dokumentum hiányzik, vagy a pályázó – bármely csatolandó melléklet esetében – üres dokumentumot/kat csatol a pályázatához.

Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, amelyben több utazást is megjelölhet. Több utazásra benyújtott pályázat esetén utazásonként kell költségkalkulációt (úgynevezett részköltségkalkulációt) feltölteni (aláírva, lepecsételve) az „Egyéb pályázati dokumentum” részhez pdf formátumban továbbá  a részköltségkalkulációk adatait a pályázati adatlap részét képező költségkalkulációban szükséges összesítve is felvezetni . Részköltségkalkulációk feltöltése esetén az ehhez szükséges dokumentum letölthető az alábbi linken:

http://www.nka.hu/emmifkp/letoltheto_dokumentumok

Amennyiben egy utazás alkalmával több produkciót is tervez előadni a pályázó, úgy a részköltségkalkuláció(ko)n produkciókra lebontva kell szerepeltetni a produkciónként meghatározható költségeket.

02. altéma:

Külföldi forgalmazás támogatása

A pályázók köre: saját produkciójukat Magyarország határain kívül előadó, magyarországi székhellyel rendelkező professzionális táncművészeti előadó-művészeti szervezetek, mint meghívott felek.

Nem nyújthat be pályázatot a produkciót meghívó fél, továbbá olyan szervezet, amely a kiemelt színházi - külföldi forgalmazás témában is pályázik.

Nem nyújtható be pályázat külföldi versenyen való részvételre.

A pályázat célja: magyarországi székhellyel rendelkező professzionális táncművészeti szervezetek kiemelkedő színvonalú, saját produkciói külföldi forgalmazásának (azaz vendégjáték, fesztiválrészvétel) támogatása.

Saját produkciónak tekintendő az az alkotás, amelynek az előadásához szükséges szerzői jogokkal a táncművészeti szervezet rendelkezik, és a produkció előadása a táncművészeti szervezettel szerződéses kapcsolatban álló alkotó- és előadó-művészek művészi tevékenységével jön létre.

Igényelhető költségjogcímek:

  1. művészek tiszteletdíja és annak járulékai vagy számlás kifizetése (mértéke az igényelt/elnyert támogatás maximum 50 %-a lehet !)
  2. szerzői jogdíj (mértéke az igényelt/elnyert támogatás maximum 10 %-a lehet).
  3. utazási költség (csak a pályázatban/szerződésben nevesített előadás/ok utazási költsége számolható el)
  4. szállítás költség (csak a pályázatban/szerződésben nevesített előadás/ok szállítási költsége számolható el)
  5. biztosítás díj
  6. a produkció előadásához szükséges technikai eszköz bérleti díja

Nem igényelhető támogatás szállásköltségre!

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. Szakmai beszámoló az előző évi tevékenységről (maximum 5 oldal terjedelemben)
  2. Tájékoztatóanyag az utaztatni kívánt produkcióról (elsősorban a meghívó és meghívott fél együttműködésének és a produkció bemutatásának célja, koncepciója, a bemutató helyszíne és időpontja, tervezett előadásszám és nézőszám, korábban létrejött előadás eseténaz internetre feltöltött előadás linkje, az utazók létszáma);
  3. Fesztivál, tematikus szakmai program (sorozat) esetén a rendezvény programterve;
  4. A fogadó fél meghívólevele, amely tartalmazza a fogadó fél vállalásait (vagy a felek között megkötött szerződés egyszerű másolata). A meghívólevélnek ki kell térnie arra, hogy a meghívó fél a meghívás költségeinek mely részét állja, vagy mit biztosít a meghívott fél számára;
  5. Szereposztás, az alkotók (rendező, tervezők, koreográfus, zeneszerző stb.) névsora;

Szinopszis.

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentum hiánypótlására nincs lehetőség:

  • Szakmai beszámoló az előző évi tevékenységről.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI FKPO nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a fent megnevezett dokumentum hiányzik, vagy a pályázó – bármely csatolandó melléklet esetében – üres dokumentumot/kat csatol a pályázatához.

Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, amelyben több utazást is megjelölhet. Több utazásra benyújtott pályázat esetén utazásonként kell költségkalkulációt (úgynevezett részköltségkalkulációt) feltölteni (aláírva, lepecsételve) az „Egyéb pályázati dokumentum feltöltése” részhez pdf formátumban, továbbá  a részköltségkalkulációk adatait a pályázati adatlap részét képező költségkalkulációban szükséges összesítve is felvezetni. Részköltségkalkulációk feltöltése esetén az ehhez szükséges dokumentum letölthető az alábbi linken:

http://www.nka.hu/emmifkp/letoltheto_dokumentumok

Amennyiben egy utazás alkalmával több produkciót is tervez előadni a pályázó, úgy a részköltségkalkuláció(ko)n produkciókra lebontva kell szerepeltetni a produkciónként meghatározható költségeket.

03. altéma:

Táncművészeti fesztivál, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésének támogatása

Az altémában elnyerhető támogatás pályázatonként maximum 5 000 000 Ft.

A pályázók köre: magyarországi székhellyel rendelkező professzionális tánc- és színházművészeti előadó-művészeti szervezetek.

Az altéma pályázati célja: magyarországi székhellyel rendelkező hivatásos tánc- vagy színházművészeti szervezetek általi, országos jelentőségű táncművészeti fesztiválok, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésének támogatása.

Igényelhető költségjogcímek:

közreműködők, előadók

  1. tiszteletdíja (mértéke az igényelt/elnyert támogatás maximum 50 %-a lehet!)
  2. szállásköltsége (idegenforgalmi adó nem!)
  3. utazási költsége
  4. csoportos étkezéseCsoportos étkezésként elszámolható az a számla, amely kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel vásárlását tartalmazza, valamint ásványvíz vásárlását a melegétkezés fogyasztásakor. Más, illetve alapanyag beszerzésére a „Csoportos étkezés” jogcím alatt elszámolni kívánt támogatási összeg nem fordítható!
  5. szolgáltatásvásárlása (kizárólag a megvásárolt produkció költsége számolható el ezen a jogcímen, melynek mértéke az igényelt/elnyert támogatás maximum 50 %-a lehet!)

továbbá

  1. szállítás
  2. a produkció előadásához szükséges technikai eszköz bérleti díja
  3. szerzői jogdíj (mértéke az igényelt/elnyert támogatás maximum 10 %-a lehet).
  4. reklám- és PR-költség

A támogatás amatőr fellépők, együttesek költségeire nem fordítható.

A pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. Szakmai beszámoló az előző évi tevékenységről (maximum 5 oldal terjedelemben)
  2. A fesztivál, szemle, tematikus előadás-sorozat koncepcióját és tervezett részletes programját tartalmazó tájékoztató;
  3. Verseny esetén rövid ismertető annak tematikájáról (díjazás, zsűri összetétele stb.).

A benyújtott pályázat hiánypótlásával kapcsolatos tudnivalók:

Az alábbi pályázati dokumentum hiánypótlására nincs lehetőség:

  • Szakmai beszámoló az előző évi tevékenységről.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az EMET NKAI FKPO nem kér be hiánypótlást azon pályázatok esetén, ahol a fent megnevezett dokumentum hiányzik, vagy a pályázó – bármely csatolandó melléklet esetében – üres dokumentumot/kat csatol a pályázatához.

Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha a megrendezendő fesztivál, szemle, tematikus előadás-sorozat OFF/kísérőprogramjában összművészeti koncepció érvényesül, megjelennek társművészetek és workshopok, illetve a Budapesten kívüli hazai és külföldi bemutatkozási lehetőségek felkutatására és a szakmai kapcsolatrendszer szélesítésére, erősítésére törekvő kezdeményezések, programok.

Budapest, 2018. június

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás 1. melléklet 6. függelék V/B/6. pontja alapján az emberi erőforrások minisztere nevében eljárva:

Dr. Hoppál Péter

                                                                                                           kultúráért felelős államtitkár

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | GYIK | English | RSS