Elindult a Cseh Tamás Program harmadik évada

A 2016 második félévében, külföldön megvalósuló koncertek támogatásáról szóló döntés megszületése egyben azt is jelenti, hogy elindult a Cseh Tamás Program harmadik évada.

Befejeződött a Cseh Tamás Program Induló Előadói Alprogramjában pályázó formációk meghallgatása. A Program végrehajtásáért felelős ideiglenes kollégium döntése értelmében 274 pályázó közül 54 zenekar kapott lehetőséget, hogy a végső döntés előtt, élő fellépéssel is bizonyítsa alkalmasságát. A kollégium a szakmai zsűri javaslatai alapján várhatóan október folyamán dönt a nyertesekről.

A kollégium szándéka, hogy a 2016-2017-es évadra rendelkezésre álló keretre november végéig pályázati felhívásokat jelentessen meg, illetve a beérkezett pályázatokról döntést hozzon. Ez pedig azt jelentheti, hogy a Program indulása óta – az úgynevezett üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő negyedéből – a Cseh Tamás Program révén 2,1 milliárd forint jutott a hazai könnyűzene támogatására. Ha ehhez hozzávesszük a lassan negyedszázados NKA-s tapasztalatot, miszerint a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott minden 1 forint támogatáshoz a pályázók saját forrásból, programjaik megvalósulása során keletkező bevételeikből és egyéb támogatásokból 3-4 forintot tesznek hozzá, akkor azt is mondhatjuk, hogy a Cseh Tamás Program révén 7-8 milliárdnyi friss forrás jutott és jut a zeneipar szereplőihez.

A Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium hamarosan dönt a Klubtámogatói, az Előzenekari Alprogramok pályázatairól, illetve közzéteszi a Médiatámogatási és a Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramok felhívásait, míg a Jogdíjfizetést Ösztönző és a Könnyűzenei Menedzsment Képzést Támogató Alprogramok megvalósítására a Cseh Tamás Programiroda nyílt pályázatában tesz javaslatot.

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | RSS | Munkatársak | Technikai ajánlás