A SZÉPIRODALOM ÉS ISMERETTERJESZTÉS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete felajánlása alapján 2015. évi céltámogatásként meghívásos pályázatot ír ki tíz, kiemelt rendezvényi projekt megvalósítására, melyre meghívja az alábbi pályázókat:

MAGYAR KÖNYVKIADÓK ÉS KÖNYVTERJESZTŐK EGYESÜLÉSE
MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG
SZÉPÍRÓK TÁRSASÁGA EGYESÜLET
FIATAL ÍRÓK SZÖVETSÉGE
JÓZSEF ATTILA KÖR IRODALMI EGYESÜLET
MAGYAR PEN CLUB
TOKAJI ÍRÓTÁBOR EGYESÜLET

Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette.

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 82.000.000 Ft

1. Pályázati cél:

A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megrendezésére, valamint az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának lebonyolítására.

Altéma kódszáma: 3807/124

Pályázatra meghívást kap: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése

Igényelhető támogatás: 18 millió Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. április 23.–2015. április 26.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • tolmács tiszteletdíja,
  • közreműködői, szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotós),
  • szerzői jogdíjak,
  • fordítói, lektorálási tiszteletdíj,
  • szerkesztői tiszteletdíj,
  • szállásköltség,
  • csoportos étkezés (a támogatás készétel és meleg étel vásárlására fordítható, alapanyag-beszerzésre nem),
  • útiköltség,
  • bérleti díj (terem, eszköz, stand, pavilon),
  • stand építési és bontási költsége,
  • szállítási költség,
  • reklám- és marketingköltség,
  • installációs költség,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség,
  • Budapest Nagydíjhoz kapcsolódó költségek.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. rendezvény(ek) részletes szakmai program leírása,
  2. tervezett programok időpontja helyszíne és száma,
  3. szakmai közreműködők és az előadók listája,
  4. valamennyi, a pályázatban található program/rendezvény külön-külön összeállított részletezett költségvetése, amely az adott program pályázati adatlap költségkalkulációjának jogcímek szerint történő kibontását is tartalmazza,
  5. amennyiben vannak, együttműködő partner(ek) nyilatkozata(i) a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek köre,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA- portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult programok, rendezvények részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • megvalósult programok, rendezvények technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • programokkal, rendezvényekkel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes programok, rendezvények ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait, fotódokumentációt, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalóját stb.),
  • tematikus honlap, vagy a már meglévő honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról/eseményről készült részletes ismertető elérhető,
  • megjelent kiadványok postai úton való beküldését,
  • a Budapest Nagydíj alapításáról szóló okiratot, a díj odaítéléséről készült jegyzőkönyvet, elismervényt a díj átvételéről.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsiköltséget nem tartalmazhat!

2. Pályázati cél: 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok megvalósítására, valamint a Könyvhét erdélyi programjának lebonyolítására.

Igényelhető támogatás: 10.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/125

Pályázatra meghívást kap: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. június 4.–2015. június 8.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, közreműködői tiszteletdíj és járulékai, valamint számlás kifizetése,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • szállásköltség,
  • csoportos étkezés (a támogatás készétel és meleg étel vásárlására fordítható, alapanyag-beszerzésre nem),
  • útiköltség,
  • bérleti díj (eszköz, terem, stand, pavilon),
  • stand építési és bontási költsége,
  • szállítási költség,
  • reklám- és marketingköltség,
  • installációs költség,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

továbbá a Könyvhét honlapjához kapcsolódó alábbi kiadási jogcímek:

  • adatfeltöltés, adatfrissítés, tárhely, szerkesztés, szerzői jogdíjak,
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
  • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
  • szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
  • korrektúra,
  • informatikai támogatás, programozás,
  • rendszergazdai szerkesztés (bonyolultabb portálszerkezetnél folyamatos kiadás),
  • publikáció-megjelentetés (szolgáltatás).

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett rendezvény(ek) részletes szakmai program leírása,
  2. pályázatban rendezvényenként tervezett programok időpontja és helyszíne,
  3. szakmai közreműködők és előadók listája,
  4. valamennyi, a pályázatban található program/rendezvény külön-külön összeállított részletezett költségvetése, amely az adott program pályázati adatlap költségkalkulációjának jogcímek szerint történő kibontását is tartalmazza,
  5. amennyiben vannak, együttműködő partner(ek) nyilatkozata(i) a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek köre,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult programok, rendezvények részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • megvalósult programok, rendezvények technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • programokkal, rendezvényekkel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes programok, rendezvények ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait, fotódokumentációt, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalóját stb.),
  • amennyiben a program megvalósult, a tematikus honlap, vagy a már meglévő honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról/eseményről a közzététel történik,

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsiköltséget nem tartalmazhat!

3. Pályázati cél: A 67. Frankfurti Könyvvásár magyar nemzeti standja létrehozására, programjai megvalósítására.

Igényelhető támogatás: 10.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/126

Pályázatra meghívást kap: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. október 1.–2015. október 20.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói és közreműködői tiszteletdíj,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • csoportos étkezés (a támogatás készétel és meleg étel vásárlására fordítható, alapanyag-beszerzésre nem),
  • bérleti díj (eszköz, terem, stand, pavilon),
  • stand építési és bontási költsége,
  • szállítási költség,
  • reklám- és marketingköltség,
  • installáció,
  • szállás költség,
  • utazási költség,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett program(ok), rendezvény(ek) részletes szakmai program leírása,
  2. pályázatban tervezett programok időpontja és helyszíne,
  3. szakmai közreműködők és előadók listája,
  4. valamennyi, a pályázatban található program/rendezvény külön-külön összeállított részletezett költségvetése, amely az adott program pályázati adatlap költségkalkulációjának jogcímek szerint történő kibontását is tartalmazza,
  5. amennyiben vannak, együttműködő partner(ek) nyilatkozata(i) a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek köre,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult programok, rendezvények részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • megvalósult programok, rendezvények technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • programokkal, rendezvényekkel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes programok, rendezvények ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait, fotódokumentációt, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalóját stb.),
  • amennyiben megvalósult, a tematikus honlap, vagy a már meglévő honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról/eseményről közzététel történik,
  • megjelent kiadványok hagyományos úton történő beküldése.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsiköltséget nem tartalmazhat!

4. Pályázati cél: 52. Bolognai Könyvvásár magyar nemzeti standja létrehozására, valamint programjai megvalósítására.

Igényelhető támogatás: 5.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/127

Pályázatra meghívást kap: Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. március 30.–2015. április 2.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, közreműködői tiszteletdíj és járulékai, valamint számlás kifizetése,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotós),
  • szerkesztői (tervezőszerkesztő, képszerkesztő)
  • bérleti díj (eszköz, stand, pavilon),
  • stand építési és bontási költsége,
  • szállítási költség,
  • utazási költség,
  • szállásköltség,
  • reklám- és marketingköltség,
  • installáció tervezése, kivitelezése
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett program(ok), rendezvény(ek) részletes szakmai program leírása,
  2. pályázatban tervezett programok időpontja és helyszíne,
  3. szakmai közreműködők és előadók listája,
  4. valamennyi, a pályázatban található program/rendezvény külön-külön összeállított részletezett költségvetése, amely az adott program pályázati adatlap költségkalkulációjának jogcímek szerint történő kibontását is tartalmazza,
  5. amennyiben vannak, együttműködő partner(ek) nyilatkozata(i) a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek köre,
  6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult programok, rendezvények részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • megvalósult programok, rendezvények technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • programokkal, rendezvényekkel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes programok, rendezvények ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait, fotódokumentációt, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalóját stb.),
  • amennyiben megvalósult, a tematikus honlap, vagy a már meglévő honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról/eseményről közzététel történik,
  • elkészült katalógus, ill. egyéb kiadványok hagyományos módon történő beküldése.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsiköltséget nem tartalmazhat!

5. Pályázati cél: A Magyar Írószövetség 2015. évi anyaországi és határon túli rendezvényei lebonyolítására.

Igényelhető támogatás: 10.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

Altéma kódszáma: 3807/128

Pályázatra meghívást kap: Magyar Írószövetség

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. január 1.–2015. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, közreműködői tiszteletdíj és járulékai, valamint számlás kifizetése,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • bérleti díj (terem, eszköz, stand, pavilon),
  • szállítási költség,
  • reklám- és marketingköltség,
  • szállásköltség,
  • csoportos étkezés (a támogatás készétel és meleg étel vásárlására fordítható, alapanyag-beszerzésre nem),
  • útiköltség,
  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotós),
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői (tervezőszerkesztő, képszerkesztő),
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett program(ok), rendezvény(ek) részletes szakmai program leírása,
  2. pályázatban tervezett programok időpontja és helyszíne,
  3. szakmai közreműködők és előadók listája,
  4. eseményen résztvevők célcsoportja összegzése,
  5. valamennyi, a pályázatban található program/rendezvény külön-külön összeállított részletezett költségvetése, amely az adott program pályázati adatlap költségkalkulációjának jogcímek szerint történő kibontását is tartalmazza,
  6. amennyiben vannak, együttműködő partner(ek) nyilatkozata(i) a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek köre,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult programok, rendezvények részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • megvalósult programok, rendezvények technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • programokkal, rendezvényekkel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes programok, rendezvények ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait, fotódokumentációt, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalóját, stb.),
  • amennyiben megvalósult, a tematikus honlap, vagy a már meglévő honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról/eseményről közzététel történik,
  • elkészült kiadványok hagyományos módon történő beküldése.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül.
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsiköltséget nem tartalmazhat!

6. Pályázati cél: Szépírók Társasága Egyesület 2015. évi hazai és határon túli rendezvényei lebonyolítására.

Igényelhető támogatás: 10.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/129

Pályázatra meghívást kap: Szépírók Társasága Egyesület

7. Pályázati cél: Fiatal Írók Szövetsége 2015. évi irodalmi rendezvényei, valamint olvasás-népszerűsítő programjai megvalósítására.

Igényelhető támogatás: 5.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/130

Pályázatra meghívást kap: Fiatal Írók Szövetsége

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. január 1.–2015. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, közreműködői tiszteletdíj és járulékai, valamint számlás kifizetése,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotós),
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői tiszteletdíj (tervezőszerkesztő, képszerkesztő),

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázatbeadással kapcsolatos információk pontban.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult programok, rendezvények részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • megvalósult programok, rendezvények technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • programokkal, rendezvényekkel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes programok, rendezvények ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait, fotódokumentációt, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalóját stb.),
  • amennyiben megvalósult, a tematikus honlap, vagy a már meglévő honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról/eseményről közzététel történik,
  • elkészült kiadványok hagyományos úton történő beküldése.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsiköltséget nem tartalmazhat!

8. Pályázati cél: József Attila Kör Irodalmi Egyesület 2015. évi magyarországi, határon túli és külföldi rendezvényei lebonyolítására.

Igényelhető támogatás: 5.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/131

Pályázatra meghívást kap: József Attila Kör Irodalmi Egyesület

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. január 1.–2015. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, közreműködői tiszteletdíj és járulékai, valamint számlás kifizetése,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • tolmácsolási és fordítási tiszteletdíj,
  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotós),
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői tiszteletdíj (tervezőszerkesztő, képszerkesztő),
  • tagdíjak költségei,

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsi költséget nem tartalmazhat!

9. Pályázati cél: A 43. Tokaji Írótábor 2015. évi megrendezésére.

Igényelhető támogatás: 5.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/132

Pályázatra meghívást kap: Tokaji Írótábor Egyesület

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. augusztus 12.–2015. augusztus 14.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, közreműködői tiszteletdíj és járulékai, valamint számlás kifizetése,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotós),
  • szerzői jogdíj,
  • szerkesztői tiszteletdíj (tervezőszerkesztő, képszerkesztő),
  • tagdíj,
  • bérleti díj (terem, eszköz),

10. Pályázati cél: Magyar Pen Club 2014. évi rendezvényeire, valamint külföldi találkozókon történő részvételére.

Igényelhető támogatás: 4.000.000 Ft

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%.

Altéma kódszáma: 3807/133

Pályázatra meghívást kap: Magyar Pen Club

Pályázati cél megvalósításának időtartama:
2015. január 1.–2015. december 31.

Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására.

Nevezési díj összege/mértéke:
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatás 1%-át + 27% áfát köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.

A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!

Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. 

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói, közreműködői tiszteletdíj és járulékai, valamint számlás kifizetése,
  • szervezői, rendezői tiszteletdíj,
  • szerzői tiszteletdíj (írói, illusztrátori, fotós),
  • szerzői jogdíjak,
  • szerkesztői tiszteletdíj (tervezőszerkesztő, képszerkesztő),
  • tagdíjak,
  • regisztrációs költség,
  • bérleti díj (terem, eszköz, stand, pavilon),
  • reklám- és marketingköltség,
  • szállásköltség,
  • csoportos étkezés (a támogatás készétel és meleg étel vásárlására fordítható, alapanyag-beszerzésre nem),
  • útiköltség,
  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt.

Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek:

  1. tervezett program(ok), rendezvény(ek) részletes szakmai program leírása,
  2. pályázatban tervezett programok időpontja és helyszíne,
  3. szakmai közreműködők és előadók listája,
  4. eseményen résztvevők célcsoportja összegzése,
  5. valamennyi, a pályázatban található program/rendezvény külön-külön összeállított részletezett költségvetése, amely az adott program pályázati adatlap költségkalkulációjának jogcímek szerint történő kibontását is tartalmazza,
  6. amennyiben vannak, együttműködő partner(ek) nyilatkozata(i) a pályázatban foglaltak közös megvalósításáról, illetve az általuk megvalósítandó tevékenységek köre,
  7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
  8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).

A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni:
Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére.

A legnagyobb feltölthető állománymérete: 10 MB.

Nevezési díj megfizetésének rendje:
A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni.

Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A……..  N……….) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.

Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk menüpontban leírtakat.

Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Pályázat beadással kapcsolatos információk pontban.

Elszámolásra vonatkozó előírások:
Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.

Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.

Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:

  • pályázati téma megvalósulásának körülményeit, a megvalósult programok, rendezvények részletes leírását, eredményességét, szakmai hatásait,
  • megvalósult programok, rendezvények technikai adatait (helyét, idejét, résztvevői, látogatói és közreműködői létszámát),
  • programokkal, rendezvényekkel kapcsolatos dokumentumokat (megvalósult részletes programok, rendezvények ismertetője, szórólapok, plakát, sajtóvisszhang, eseményről a sajtóban megjelent írások másolatait,  fotódokumentációt, audiovizuális felvétel, esetleges közvélemény-kutatás összefoglalóját stb.),
  • amennyiben megvalósult, a tematikus honlap, vagy a már meglévő honlap címét, elérési útját, amelyen a támogatott programról/eseményről közzététel történik,
  • elkészült kiadványok hagyományos módon történő beküldése.

Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell:

  • az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát,
  • a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is.  Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe),
  • a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül,
  • amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
  • megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges,
  • az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell.

A kollégium engedélyezi a megítélt támogatás 5%-ának erejéig a szakmai programmal kapcsolatos, számlával igazolt rezsi jellegű költségek elszámolását. Az elszámolható jogcímek a szerződésben kerülnek rögzítésre. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a benyújtott pályázat költségvetés kalkulációja NKA-tól igényelt összege rezsiköltséget nem tartalmazhat!

***

TÁJÉKOZTATÁS

A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat:
Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről.

A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott - www.kozpenzpalyazat.gov.hu - központi portálon.

A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek.

***

Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság  SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül.

***

Felhívjuk pályázóink figyelmét 

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét:

  • a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
  • a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell:
    a működési célú költségvetési támogatások kivételével - a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt.

  • a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható.
  • a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is.

A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.

  • a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.
  • a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható.
  • a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni
  1. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
  2. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra.

  • 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját.
  • 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására.

Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról.

  • 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására.
  • 97. § (4) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek.

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el.

A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.

A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell.

Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portál Pályáztatás menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt.

***

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. február 19-én, éjfélig lehet.

A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.

A lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező.

Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg.

A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4342-es és a (36-1) 327-4444-es számokon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak.

A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.

Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS