AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Az Építőművészeti Kollégium pályázatot hirdet a 2008. március 1.–2009. március 1. közötti időszakra a magyar építőművészet eredményeinek és értékeinek széleskörű megismertetésére, a magyar építészettel kapcsolatos kutatásokra és a magyar építőművészet szakmai programjainak és eseményeinek vissza nem térítendő támogatására.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet.

A pályázatok ilyen módon történő elkészítése a www.nka.hu portál „Pályáztatás” cím alatt található „Adatlapok kitöltése” címszónál lehet. A kitöltés segítése érdekében a „Pályáztatás” cím alatt, az „Aktuális pályázati felhívások” címszónál „Minta pályázati adatlap” található, amely lehetővé teszi a pályázati adatlap teljes egészében való megtekintését. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.

A pályázati adatlapon a program(ok) pontos kezdő és befejező időpontját fel kell tüntetni.

Pályázni az alábbi témakörökben lehet:

1. Az építőművészet napi kultúrában való jelenlétének növelésére, széles körű megismertetésére, kortárs magyar építőművészeti alkotásoknak és alkotóiknak médiában történő bemutatásával.

Altéma kódszáma: 2433

A rendelkezésre álló keret: 15 millió Ft

A kollégium a napi- és hetilapok, rádió- és tv-adások azon kulturális produktumait kívánja támogatni, melyek rendszeres rovatok, műsorok keretében a kortárs építészetnek, mint kultúránk meghatározó részének közüggyé tételét segítik.

Pályázatot jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok nyújthatnak be.

A kollégium az alábbi költség-jogcímeket támogatja:
Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése

Rádió- és tv-adások megvalósítása esetén:

  • honoráriumok (szerző, forgatókönyvíró, rendező és építészeti szakértő) és járulékai, vagy számlás kifizetése,
  • útiköltség,
  • szállásköltség.

Az elbírálásnál előnyben részesülnek:
1) az építészet aktuális szakmai és közéleti vonatkozásaival foglalkozó, tartósan, rendszeresen és minél gyakrabban megjelenő rovatok és műsorok, melyek konkrét alkotásokat és alkotóikat állítják középpontba,
2) az építészetkritikai rovatok és műsorok,
3) a minél magasabb önrészt vállaló pályázók.

A szakmai beszámolónak tartalmazni kell a megjelenés adatait (a megjelenés és sugárzás időpontjait és számát), mellékletként pedig csatolni kell a megjelent szöveg, illetve elhangzott műsor másolatát megfelelő adathordozón (CD, videó vagy DVD), továbbá az esetleges sajtóvisszhangot (kritikát és recenziót).

2. Alkotói támogatásra

Altéma kódszáma: 2402

A rendelkezésre álló keret: 5 millió Ft

Kézirat megírására:

  • a magyar építőművészet jelenének és közelmúltjának kutatására
  • neves magyar építészek életrajzának megírására
  • új összefüggéseket felszínre hozó építészetelméleti írások létrehozására
  • építészeti kritikai tanulmányok megírására
  • a felsőfokú építészeti oktatás színvonalának emelését szolgáló, hiánypótló szakirodalom elkészítésére
  • építészeti környezetkultúra alap-, és középfokú oktatásához magas színvonalú segédanyag elkészítésére
  • a magyar építőművészet meghatározó értékeinek feltárására, bemutatására.

A pályázónak csatolnia kell megírandó munkájának részletes szinopszisát. A kollégium az elfogadott szinopszisok benyújtóinak a vállalt téma megírásához legfeljebb 8 hónapos időtartamra, havi 60 000 Ft-os alkotói támogatást biztosít.

Az elbírálásnál előnyben részesülnek:

  • az újszerű,
  • a hiánypótló,
  • valamint az aktuális témákat feldolgozó munkák.

Alkotói támogatásra csak magánszemély pályázhat. Közös kutatási projekten dolgozók szintén egyénileg nyújthatják be pályázatukat, és az értékelés is külön-külön történik. A támogatás utalása pénzügyi lebonyolítón keresztül történik. A lebonyolító kizárólag magyarországi, önállóan gazdálkodó jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet.

A kollégium a kiírásban megjelölt témaköröknek megfelelő szakmai szempontok alapján dönt.
A pályázóknak a munka végeztével szakmai beszámolóként a kézirat (munkarész) egy példányát be kell nyújtania.

3. Építészeti értékek, kutatási eredmények megismertetését célzó kiadványok, szakkönyvek megjelentetésére hagyományos formában, digitális adathordozón, illetve interneten.

Altéma kódszáma: 2412

A rendelkezésre álló keret: 30 millió Ft

Pályázatot jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, valamint magánszemélyek nyújthatnak be.

Pályázni az elkészült kézirattal és nyomdai árajánlattal, digitális kiadványok esetén forgatókönyvvel lehet.

A kollégium az alábbi költség-jogcímeket támogatja:
Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre
    • szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés)
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • korrektúra
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás)

CD-én vagy DVD-n történő megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • korrektúra
  • gyártási és csomagolási költség (levilágítás, montírozás, adathordozó anyagköltsége (floppy, CD, DVD),
  • borító-előállítási és csomagolási költség (nyomdai munka, papírköltség, hajtogatás, körbevágás, csomagolás)

Interneten történő megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • szövegbevitel (írás), szkennelés
    • korrektúra
  • kódolás (HTML-nyelvre) (adatfeltöltés)
  • publikáció-megjelentetés (szolgáltatás)

Az elbírálásnál előnyben részesülnek:
1.) a modern és a kortárs magyar építőművészetet bemutató tájékoztató jellegű kiadványok (pl.: építészeti kalauz),
2.) a korábban alkotói támogatással elkészült kéziratok,
3.) a minél magasabb önrészt vállaló pályázók.

A pályázónak szakmai beszámolójához csatolnia kell a megjelent mű egy példányát, illetve internetes megjelenés esetén az elérhetőségét.

4. Hazai és nemzetközi építészeti konferenciák, rendezvények, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések támogatására

Altéma kódszáma: 2407

A rendelkezésre álló keret: 30 millió Ft

Pályázatot a rendező szerv, szakmai szervezet, vagy magánszemély nyújthat be.
Hazai és külföldi helyszínű rendezvényeken szakmai szervezet által delegált személyek és magánszemélyek csak az adott rendezvény aktív előadójaként, kiállítóként, ill. rendezőként támogathatók!

Pályázni lehet:

  • részvételi díjra
  • szállás- és utazási költségre
  • biztosításra
  • bérleti díj (terem, eszköz)
  • szállításra
  • szakmai anyagköltségre
  • installációra
  • előadói tiszteletdíjra és annak járulékaira
  • szinkrontolmácsolásra

Publikáció (plakát, meghívó, katalógus, eseményhez kapcsolódó kiadvány) megjelentetése esetén a kollégium az alábbi költség-jogcímeket támogatja:

Hagyományos megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg,- és képbevitel (írás, szkennelés)
    • kiadványszerkesztés (szedés, tördelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • korrektúra
  • nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás)

CD-én vagy DVD-én történő megjelentetés esetén:

  • szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó), vagy számlás kifizetése
  • szerzői jogdíjak
  • fordítói, lektorálási honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése
  • előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
    • szöveg-, és képbevitel (írás, szkennelés)
    • képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás)
    • korrektúra
  • gyártási és csomagolási költség (levilágítás, montírozás, adathordozó anyagköltség a (floppy, CD, DVD), borító-előállítási és csomagolási költség (nyomdai munka, papírköltség, hajtogatás, körbevágás, csomagolás)

Az elbírálásnál előnyben részesülnek:
1) a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítását támogató rendezvények,
2) azok a rendezvények, amelyek minél szélesebb közönséget képesek megszólítani,

A szakmai beszámolónak tartalmaznia kell a rendezvény részletes programját, a megnyitó beszédek, esetleges előadások szövegét, fotódokumentációt, a rendezvénnyel kapcsolatos kiadványokat, és az esemény sajtóvisszhangjának dokumentálását.

5. A magyar építőművészek nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlétének biztosítására

Altéma kódszáma: 2432

A rendelkezésre álló keret: 2 millió Ft

Az ebben a pontban meghirdetett altéma esetében a pályázati adatlapot sikeres regisztráció után, kizárólag az NKA internetes portálján, on-line lehet benyújtani.

Az on-line pályázati adatlap 2008. április 1-ig lesz elérhető a portálon.

Kérjük figyelembe venni, hogy a postai kézbesítés időt vesz igénybe, az on-line módon benyújtott pályázat esetén a kapcsolódó mellékleteknek is a lent jelzett határidőig be kell érkezniük.

Pályázatot a nemzetközi építőművészeti szervezetek magyar tagozatai nyújthatnak be a 2008. évi tagdíjbefizetés támogatására.

A pályázathoz csatolni kell a tagság, valamint a 2007. évi tagdíjbefizetés igazolását.

Az 1-5. pontokban rögzített felhasználói jogcímtől való eltérést a pályázónak indokolni kell!

A pályázat 2008. április 1-jéig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H - 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Építőművészeti Szakmai Kollégium

Adatlap kitöltési útmutató!

Impresszum | Honlaptérkép | Sajtószoba | Munkatársak | Technikai ajánlás | English | RSS